Gyűjtemény: Országos Széchényi Könyvtár
Leltári szám: Ady tárgyi analekta
Megnevezés: Balássy Julianna legyezője Ady Endre, Ady Lajos, Bölöni György, Tabéry Géza, egy ismeretlen személy és Mécs László rájegyzésével autográf tintaírással
Méret: H 19 Sz 3
Anyag: fa, fém, selyemszalag, csont
Leírás: A legyező tizenhat összefűzött, hosszúkás, szélesedő, félkörívben végződő natúr falapból áll. A lapok felső harmadában 3 rés van vágva, amelyeken keresztül az átfűzött fehér selyemszalag tartja össze a legyező lapjait. Az első és utolsó lapon a selyemszalag ragasztással van rögzítve. Alul, az elkeskenyedő végeket félkörív alakú fémgyűrű fűzi egybe, amelyet mindkét oldalon fehér csontborítású gombocska rögzít.
Felirat:
5. legyezőlapon:
1909. I.1. Ady Endre = valaki, aki sokat hitt egyszer régen magáról, de ma sokért nem adná, ha mindig csak legyezőre írt volna.
6. legyezőlapon:
Bölöni Gyurka csókolja kezét egy soha rosszat adó asszonynak  908. január 1. [Itt nyilvánvalóan dátumtévesztés történt.]
7. legyezőlapon:
Na, csakhogy egyszer - ha mindjárt írásban is - szóhoz tudok jutni a sok párisi, világotjárt legénytől! Hát azt mondom, ne higgyen nekik! Iszonyú messziről jöttek ezek az urak....
1909.I.1. Ady Lajos
8. legyezőlapon:
Egyszer lakodalomban voltam Érmindszenten. A vigasságban is volt szomorúság. A letűnt nagy fiú emlékezete. Ma gyászolni jöttem. A gyászban is volt öröm: megismerhettem Ady legkedvesebb ismerősét közelebbről. 929. ápr. 23. Tabéry Géza  (A lakodalom az Ady szülők 1924-es aranylakodalma lehetett.)
9. legyezőlapon:
Elmosódott írással:
Nincs értőbb szeretet, mint édesanya könnye, melyet gyermekéért ejt. Érmindszent, 1931. III. 13. PRA
10-11. legyezőlapon:
Várad, 931. febr.4i
Először az Élet egyenlít: ime egy legyezőre kerül neve a régi Ady-csodáló diáknak az utcsináló Mesterrel, aztán a Halál egyenlít porrá a nagy és kis különbségeket és aztán jön az igazi: "az Idő rostája". Addig pedig legyez öröm és bánat Mécs László
Származás: Balássy Julianna - Dénes Zsófia, 1943

Már nem olvasott sokat az utolsó időkben, amikor már csak a földet túrathatta gyermekei számára; de informáltsága bámulatba ejtett. Szeretett bennünket, kik progresszíveknek valljuk magunkat, nem voltak gőgjei, rombolhatatlan korlátoltságai, babonái.
És mikor már nem is "közigazgatott", ezt csinálta a falujában élete fogytáig mégis anélkül, hogy jobbágytartó őseire emlékeztetett volna. Szerette, kívánta, ha fölemelkedik valaki, óvatos volt az ítéleteiben, s egyszer meg tudtam hódítani a nemzetiségi kérdés művelt megoldásának is, holott oláhos vidéken élt, s nagy oláhgyűlölő volt eladdig az öregúr.
És sikerei mégsem voltak, és akaratlanul a nálánál nagyobb magyarok sorsára kell gondolnom: fajbéli magyarnak ígyen nem szabad kiválnia. Lehet, hogy gyönge is volt, hiszen ez is magyar fátum volna, de nem ez lehetett legmélyebb hiánya, még mélyebb, még tragikusabb.
Arra gondolok, hogy sorsunk talán még sokáig senkiévé és senkikévé teheti a magyar falut, s hogy be kár, ha ez a talán nem legideálisabb, de most legbeválóbb és legszeretnivalóbb típus távozik.
Amerika nem küld vissza a bevándorlók közül jó és vezető anyagot, az intellektueleket elfogja a szolgabíró és a csendőr, ha bemenni próbál. A régi, pompás úranyag péppé vagy vitriollá vagy legalábbis Tisza-kortessé vált: árva a falu.
Elárvult már régen a falu, s még jobban elárvul: bocsánat, hogy mindent így az érzéseimen keresztül-kasul látok, de ezek ritkábban csalnak a teóriáknál.
Siratom öreg barátomat, bátyámat, s úgy érzem, hogy az ő hirtelen eltávozása is igazolja az én nagy, fekete reménytelenségemet abban a szabadító harcban, melyet folytatunk, de talán - hiában[!].
(Elárvul a falu. Egy kicsit nekrológ. Világ 1913. október 4.[Balássy Endre halálára])

"Minden könyvét dedikálva adta át nekem, s fényképeket is kaptam tőle. Mikor azonban el kellett hagynom a falut és a lakásomat, elkallódott a sok szép emlék. Egy falegyezőre ezt írta, mikor Párizsból hazajött:
"Valaki, aki sokat hitt egyszer régen magáról, de ma sokért nem adná, ha mindig csak legyezőre írt volna. Ady Endre 1909. I.1."
Ugyanekkor Bölöni Gyurka is írt néhány sort a legyezőre. Együtt voltak újévet köszönteni. Ezt a legyezőt az Ady-Múzeum részére Dénes Zsófia vitte el, aki 1943-ban jött el hozzám."
KM I. 1961. 174. Balássy Julianna: Érmindszenti emlékek.

"Szó sincs róla, 1908 Szilveszterét egészen vidáman és kedélyesen tölti Ady Mindszenten öccse és Bölöni társaságában. Még látogatóba is átcsábult velük az év utolsó hetében Balássyékhoz, hol az öregúr, dr. Balássy Endre, a falu legtekintélyesebb földbirtokosa, valósággal elragadja Bölönit, mert 'európai szellemű' kivel 'élvezet beszélgetni'. A két Adynak azonban, hiában, legalább oly élvezet a szép kékszemű, vöröshajú Balássy Jucival szemben ülni, ki az est folyamán elővesz egy falegyezőt s a három vendéggel emléksorokat írat. Elsőnek Ady ír a fiatal lány legyezőjére, őt követi György és Lajos: a szöveg kedvesen, szellemesen tréfás. Évek múltán még Mécs László és Tabéry Géza írnak a legyezőre... (ezt a nem mindennapi emléktárgyat egyébként iráti és szentkirályi Balássy Júlia asszony, amint tudom, elküldte ezidén a Nemzeti Múzeum Ady Endre szobájának.)
Ady Lajosné: Az ismeretlen Ady. 1942. 107.

"Balássy Júliával megbeszéltük, hogy egyik napon átmegyek hozzájuk. Ez a következő napokon meg is történt. Ott találtam Ady Endrét is. Mikor kedélyes beszélgetés után zongorázni kezdtem, odaült mellém, s kedvenc nótáját kérte, hogy játsszam: 'A bihari határszélen, nem is olyan régen, halva találtak egy legényt, künn az erdőszélen. Elhagyta a szeretője, mással ment az esküvőre - a szegénynek bánatában megrepedt a szíve.'"
KM. I. 1961. 407. Dr. Kávássy Béla: Adatok Ady Endre életrajzához.

"Egy éjszaka pedig azzal leptek meg a fiúk, hogy éjjelizenét adtak Zsókának és nekem. Ady az én hegedűmet kérte le, Csighy Bandi pedig a bátyjáét. Nagyon szépen tudott Ady énekelni. A Cigány Pannát énekelte. Azt mondta, olyan vagyok, mint a Cigány Panna az énekben. Még a hegedűmre is jegyzett valamit Ady. Nem tudom már, hogy mit. Elkallódott. Akkor még nem gondoltuk, hogy Bandiból olyan nagy költő lesz."
KM. I. 1961. 235. Gortvay Erzsébet: Ady Endre Nagydobronyban.