Ady Endre tárgyi emlékei

"De már csokros, pillangós röpdösésű a nyakkendője. 'Gyerünk a vágóhídra' - szép szomorú a hangja. Majd rám néz: 'Ejnye, de kopott ez a kalap.'
És egy arasznyi széles karimájú kalapot vesz elő, s nekem adja.
Ilyen boldogság! Ady nekem ajándékozta a kalapját! Nyúlszőr, habkönnyű. Hordoztam is jó néhány esztendeit, de elveszett egy kalaposnál, akihez javításba adtam. Pedig ez az Ady-kalap volna a szívem szerinti Ady-emlékem."
KM. II. 1974. Haraszthy Lajos: Adyval Váradon. 741.

"Volt egy kedvelt szokása Párizsban, mindig sportsapkát viselt. Pesten, úgynevezett 'városi' puhakalapot hordott, de ha idegenbe ment, várakozó kofferjéből elővette sok útat megjárt barnás sportsapkáját és a fején volt mindig, ha utazgatott, ha hosszabb életre, az idegen metropólisokban meg-megállt. Boltozatos homlokán a sportsapkával, a szegélye alól a jobb halánték fölött kicsúszik a hajának sötét hulláma . a párizsi arcát így látom; gondozott, erősen borotvált, robusztus fiatalság van rajta, mégis rángóan enervált, idegrendszerének rezgésétől állandóan nyugtalan; tekintete, ha ügyel, gondolkozik, szinte fénybe borítja az ábrázatát.
Kávéházban, körúti teraszon a 'metró' alagútjában, a konflison, mindig így, vagy ha előbb jött le a szállodából és jön szembe velem, egy kicsit dülöngő, hányaveti járásával, libeg a zsakett mögötte és érdekes, romantikus, soha el nem felejthető fején rajta a szép vonalú, barnás sportsapka."
Révész Béla Ady trilogiája. 1935. 75.

"Könnyű, puha, barna kalapot viselt, szürke ruhát, remekbe szabott barna cipőt. Nagyon elegáns volt. Magas, fehér gallérja felett még barnábbnak tűnt sárgásbarna arca, a kalap alól kilátszó sötét haj, a két nagy dióbarna szeme. Furcsa, furcsa, feledhetetlen két óriási szem. Valamit mesélt éppen, beszélő, erős száját gondoltam, míg utánuk néztem. A járása lágy volt, kicsit lebegő, mint egy könnyű táncosnak. Így látom ma is, amint megy könnyű járásával, magasra emelt barna fejjel."
KM. IV. 1990. 609-610. Horváth János: Kapcsolatom Adyval.

"Közben le kellett szállanunk, a Zilahra vivő vonatra várnunk. A másnapi színházi estély vendégszereplői vidám hangulatot támasztottak, körültünk egész csoportok. A sínek közt sétálva valaki figyelmeztetett, hogy itt van Ady, nem messze tőlünk. (Ő is az imént érkezett a pesti gyorssal.) Odanéztem. Mindjárt ráismertem. Akkoriban már eleget közölték a fényképét. Szanatórium után lehetett. Barna-napsütött arca sima, telt volt; egyszerű, takaros ruhát viselt, fején keskeny karimájú, sötétes kalap, kissé szemére húzva. Fejedelmi pózban állt, csípőre tett kézzel, egész magaviseletében az elfinomult lény minden jelével."
KM. IV. 1990. 668. Vajthó László: Ady Zilahon, 1912-ben.

"Ahányszor én láttam és nézegettem áhítatos, mégis kissé kandi szemmel, sohasem vettem észre rajta elhanyagoltságot, még kevésbé ízléstelenséget. A Népszínház utcai séta alkalmával jól szabott, bő, kényelmes puha kabátot, sötét színű, kifogástalan öltönyt, fekete puhakalapot viselt. Akkoriban jóformán csak a hegyes orrú, vékony, szűk, francia szabású cipő számított valamirevaló lábbelinek, Ady azonban széles orrú, csaknem amerikai szabású cipőben járt."
KM. III. 1987. 509. Bresztovszky Ede: Ady-mozaik.

"Ilyenkor a cigányok az ablaka alá lopóztak, és szerenádot adtak. Egy alkalommal különösen megtetszett neki az egyszerű falusi banda játéka. Megkért, hogy külön ajándékképpen, a prímásnak adjak oda régi kalapjai közül egyet. Valahogy közéjük keveredett a vadonatúj, karácsonyra vásárolt kalapja. Nem vettem észre, hogy ezt ajándékoztam oda a prímásnak. Mikor elmentek, Bandikám ki akart menni a havas udvarra sétálni. Nincs kalapja. 'Ides, mit csinált? Az új, tizenhat forintos kalapomat adta a cigánynak.' A cseléd utánuk akart menni, hogy visszahozza. 'Hagyja csak, fiam, - amit egyszer odaajándékoztunk, az ott is marad.'"
KM. I. 1961. 253. Ady Lőrincné: Az én ides Bandi fiam. (Rádióélet 1936. február 7.)