Gyűjtemény: MTA Könyvtár Kézirattára
Leltári szám: K 9/61
Megnevezés: Ady Endre ceruzája tokban, mellette fémlemezen Ady Endrét és Diósiné Brüll Adélt (Léda) ábrázoló fénykép
Anyag: műbőr, ripszselyem, pamut cérna, fa, grafit, nikkel
Méret: tok: H 7,3 Sz 5,2 ceruza: H 3,1 átm. 0,7 fénykép: H 5,3 Sz 4,2
Leírás: Fekete műbőr, fém patenttel záródó és halvány lila ripszselyem bélésű tokban kis, sárga, kihegyezett ceruzacsonk, amelynek faragott végére ötszögletű, végén legömbölyített fémkupak van húzva.
Származás: Ady Lajosné, 1951
Megjegyzés: Ady Lajosné szerint Ady ezzel a ceruzával írta az Elbocsátó, szép üzenet c. versét. L. F. Csanak Dóra: Vörösmarty Mihály-levelezés. Csokonai Mihály-levelezés. Ady Endre-gyűjtemény. 1967. 99.
Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
(Elbocsátó, szép üzenet)
"Ady ilyenkor az ablakhoz ült, és hatalmas hátának szélessége elfedte egyetlen ablakomnál a fél szoba világosságát. Homlokát bal kezére támasztotta, ideges, hosszú ujjait belefúrta buja hajerdejébe. A jobb kezében egy képtelenül rövidke ceruzavéggel - csak ilyenekkel szeretett és tudott írni - szántotta a fehér papírlapokat...
Azt a képtelenül rövidke plajbászt mintha mindég a szíve vérébe mártotta volna. Írás közben egyik cigarettáról a másikra gyújtott rá. És szaporán ürítette egyik poharat a másik után."
Itóka (Bölöni Györgyné): Ady Párizsban. 1977. 32-33.
"Ez a nagyon csendes, eldugott sarokszoba az udvarra néz fehér függönyös ablakaival. Betonos, szürke, sötétes udvarra, amely mintha el lenne varázsolva, mozdulatlanul, hangtalanul csendes. Itt ne zavarja senki és semmi Bandikát, ha verset ír. Maga az öltöző is oly halk, tompított, diszkrét fehér tüllfüggönyös félhomályával, hogy a költőt töprengő tűnődéseiben ég egy élénk színnel sem bántja. Az öltözőasztal metszett kristályüvegje régi bútorokat tükröz. Öreg szekrényt, asztalkát, széket. Bandika a díványon szokott ülni, két könyökével a kerek asztalkára támaszkodva, hengeres mellével előregörbedve. Előtte kéziratpapiros, szép formájú, erős, férfias kezében a rövidre lerágott ceruzavég, az ő megszokott picike ceruzadarabkái, amiket megőrzött gyermekszokásként sokszor a szájához kap. Rányújtott nyelvével megnedvesíti, azután tovább ír vele."
Itóka (Bölöni Györgyné): Ady Párizsban. 1977. 66.
"Ilyenkor nagy csend, nyugalom, rohanásmentes légkör honolt a szerkesztőségben. Kabos és Biró is ebben az időben tartózkodott a szerkesztői szobában. Mielőtt Ady leült dolgozni, bement Biróhoz, nyilván direktívákat kapott tőle. Aztán a mellényzsebéből apró kis ceruzákat vett elő, fel sem nézett többé, csak írt, papírszeletekre hajolva, írásába belesüllyedve. Szemüveget nem használt, bár olyannyira rövidlátó volt, hogy írás közben a papírt szinte érintette az orra."
KM. III. 1987. 418. Beck József: Visszaemlékezéseim Ady Endrére.
"A Három Hollónak függönnyel elválasztott fülkéjében Ady bor vagy sör mellett írt verset, cikket. A lapokban témát keresett, néhány kis jegyzetet csinált, s ezekből formált cikket. Gyakran versmotívumok is vannak bennük. Mellényzsebében 2-3 parányi ceruzát hordott, ezekkel írt, megnyálazva hegyüket."
KM. III. 1987. 38. Bölöni György: Az igazi Ady.
"Reggel korábban kelt, s egy halom virágot s egy pár szegedi papucsot hozott nekem ajándékba, nem minden célzás nélkül. Hogy hol sikerült Fiuméban szegedi papucsot venni, sohasem árulta el. Fiuméban találkoztunk Nagy Endrével és feleségével, és egy nagyon kedves délutánt töltöttünk velük együtt.
Naponta gyönyörű kirándulásokat tettünk, végig a horvát partokon. Buccariban töltöttünk néhány felejthetetlen szép napot, igaz,hogy az összes apró kis korcsmákat felkerestük, és a borukat végigkóstoltuk. Az úton aztán teljesen átadta magát a semmittevésnek. S ha erőszakkal nem adtam a kezébe a híres kicsi ceruzát, nem lehetett volna még a kötelező Nyugat-verset sem megkapni tőle."
KM. IV. 1990. 731-732. Sándor Lászlóné: "Nyanyuci" visszaemlékezései.
"Voltak pillanatai Adynak, amikor elementárisan költögette a lázongás, elveszettnek tudta magát és nem akart meghalni.
Fölsírt Csinszka előtt.
- Nem tudok gondolkozni.
- Nem tudok írni...
Csinszka csöndesítette, biztatta Adyt, aki nem nyugodott, panaszkodott:
- Már a betűt sem tudom leírni...
Emlékezetes, izgalmas jelenet volt ez.
Csinszka el akarta űzni Ady gondolatait és megpróbálta fölébreszteni az önbizalmát.
- Papirost, ceruzát adok a kezedbe és meglátod úgy tudsz írni, mint azelőtt..
Ady akarta, sürgette a próbát.
Csinszka a könyv fedelére helyezte a névjegyet, fölágyazta Adyt, hogy könnyebben menjen az írás és a küzdelem megkezdődött.
Megkezdődött. Ady elsatnyult ujjai alig tudták fogni, tartani a ceruzát, már ez a művelet is küszködő, hosszadalmas volt, de végül is Ady kezében volt a nagyszerű kicsi ceruzája, amivel valaha végigszántotta könyveinek birodalmát . nekigyűrkőző, halálos elszántsággal újra fölemelte a ceruzát és ejtegette a névjegyre a nevének betűit, egyszer, kétszer, háromszor, Csinszka nevét is le akarta írni . a szép gömbölyű betűi elgurultak, széthullottak . ez volt Ady Endre utolsó kezeírása."
Révész Béla Ady trilogiája. 1935. 314-315.