Gyűjtemény: Szatmár Megyei Múzeum, Szatmárnémeti
Leltári szám nélkül
Megnevezés: mosdóállvány Érmindszenten az Ady-kúriában
Állapot: ép
Méret: M 83 H 64 Sz 51 
Leírás: Háromlábon álló állvány kör alaprajzú lábazattal, vese alakú, korlátos asztalán köríves lavórnyílással. Fehérre festve, szegecselve, domborítva, öntött vas oroszlános lábakkal, 20. sz. eleje.
Anyag: acélcső és lemez, vas
Származás: Ady Lajosné/Kovács Katalin/Papp Aurél, 1954-1957
("A lavór hiányzik, senki sem tud róla számot adni." Románia Országos Levéltára Szatmár Megyei Igazgatóság. Aurel Popp személyi fondja, 31. sz., 47. cs.)

- Önöknek, fehéreknek, európaiaknak, mindannyiuknak van egy kellemetlen szaguk. Némelyiküknél ez alig sejthetően enyhe. Rendszerint brutális és lázító azonban.
Hát így volna? A kis japán azt mondja, hogy így van, sőt valami olyast is mondott, hogy ez a rossz illat valamely más módon meg van mindenünkben. Mindenben, amit produkálunk. Szagosak az érzéseink, a gondolataink is. És itt újra beszéljen a kicsi japán:
- Mert önök nem tiszták. Nálunk a leghitványabb napszámos is kétszer-háromszor fürdik naponként és megiszik szinte három-négy liter cukortalan teát. Nem gondoltak önök arra, hogy iszonyú differenciát jelent ez a külső és belső mosakodás. És mindenek fölött pedig az, hogy minket nem mérgezett meg az alkohol. Önöknek az alkohol mindnyájuknak ott van az arcán, a vérükben, a gondolkozásukban, az életsorsukban. A bűnös tisztátalanság lesz az önök végzete. Önök nem jól táplálják sem a bőrüket, sem a gyomrukat, sem a nemi gerjedelmüket. És legfőképpen az alkohol lesz a végzetük. Itt már az önmegtartóztatás sem használ. Mert sokszázados a bűn. Aki önök között az önmegtartóztatás apostola, az sem lehet nyugodt. A vére már nem tiszta. Az elődök s a régi alkoholok elvégeztek már mindent.
(Mit mond egy kicsi japán? Budapesti Napló 1904. augusztus 3.)

"Reggeli után azután vagy elaludt ismét vagy pedig csak tovább pihent az ágyban és olvasgatott. Tizenegy után megfürdött a nagy kádban, melyet első párisi útja után Nagykárolyban csináltatott. Télen a konyha egyik sarkában állt ez a kád s mindennap melegítettek belé vizet, de egész nyárra kitették a kertbe s ott gyékénnyel elkerített szabadban-fürdés folyt. A vizet nyáron oly hidegen használta Endre, ahogy a kútból felhúzta; kannaszámra öntögette magára, főként pedig a fejére azt a rengeteg hidegvizet. Anyám féltette és óvta tőle: hadd melegítenék meg azt a vizet, mert másként meghűti a fejét. De ő nem fogadott szót, mert neki ez így jólesett s azt állította, hogy ilyen zuhanyozás után frissebbnek érzi magát."
Ady Lajosné: Az ismeretlen Ady. Budapest. 1942. 188.