Gyűjtemény: Szatmár Megyei Múzeum, Szatmárnémeti
Leltári szám: 15.624
Megnevezés: kanapé Érmindszenten az Ady-kúriában
Állapot: kopott
Méret: M 119 H 186 Sz 78
Leírás: Acélrugós, magasan kárpitozott, esztergált gömb lábakon álló három személyes kanapé, faragott féloszlopok díszítik két oldalt. Az ülőfelületre merőleges háttámlája, kartámaszai  nyomott leveles mintájú műbőrrel bevontak, melyet sárgaréz díszszegek rögzítenek. Feketére pácolt (korábban barna), politúrozott felületkezeléssel, 1880 körül.
Anyag: viaszosvászon (műbőr), sötétre pácolt fenyő, hárs rátétekkel
Származás: Ady Lajosné/Kovács Katalin/Papp Aurél, 1954-1947
(Románia Országos Levéltára Szatmár Megyei Igazgatóság. Aurel Popp személyi fondja, 31. sz., 47. cs.)

Óh, csókolt csókok, lengeteg asszonyok,
Bűnök keritette, pamlagos életem,
Egy szép, friss testü lyányról
Álmodoznom szabad-e még?

Itt, a falumban virágosak a fák,
Itt a régi suhanc el-elemlékezik
S a régi, szűz kisasszony
Alakját fölidézgeti.

Úgy jár lelkemben, mint késett ibolyák
Fölött júniusban a napsugár heve.
Nincsen szebb, mint az emlék
S egy finom gyermek-hajadon.

Óh, csak még egyszer gyérülő hajamat
Fölborzolná egy lyány, nem érintett, szelíd,
Mondván: >Leszek az első
Zsenge és piciny asszonyod.<
(Öreg suhanc vágyakozása)

Ma már kevesebbet utazom régibb kóborlásaim területén: Bécs, Párizs és Róma háromszögében, de sajnos gyakrabban kell egy-egy szanatóriumba be-bevonulmon egészséget foltozni. Terveim vannak egy nagy regényre, színpadi írásokra, de nem tudom, ez erős tervek nem maradnak-e csak erős terveknek. Harminchat éves leszek, agglegény, kilenc év óta minden évben írok egy kötet verset, többnyire Budapesten és a falumban élek, s természetes, bár kissé szomorú, hogy igazában otthonom, lakásom nincs is.
(Önéletrajz. Az Érdekes Újság Dekameronja, 1913)

"1953. okt. 30-án (péntek volt) leégett Érmindszenten, a mai Adyfalván, Ady szülőháza, a kis zsúpfedelű, bogárhátú 'ősi ház', amelynek két kis utcai ablaka között a homlokzatot támasztja a Szini Sebő Zoltán szobrászművész által készített márvány Ady-szobor. Ez sértetlen maradt. Két nappal a tűzvész után jártam Érmindszenten. A leégett ház lakója: Szabó Béláné Kovács Katalin, aki Adyéknál húsz éven át volt házvezetőnő, és akire hűsége jutalmául hagyományozta özvegy Ady Lőrincné ezt a házat, hogy legyen, ki gondját viselje költőfia szülőházának - még ugyancsak hatása alatt állva a tűzvész okozta pusztulásnak -, minden tárgyat megmutatott nekem, ami a nagy költőre emlékeztet. Így azt a kopott, barna bőrdíványt is, amelyen Ady utoljára ült utolsó otthonléte alkalmával."
KM. II. 1974. 679-680. Ötvös Béla: Ady, az ember.