Gyűjtemény: Szatmár Megyei Múzeum, Szatmárnémeti
Leltári szám: 15.676
Megnevezés: kompótos tál az Ady család érmindszenti étkészletéből
Állapot: ép
Méret: M 8  átm. 26,5/22,5
Anyag: porcelán
Leírás: A formába préselt, levonóképes porcelán étkészlet darabja.
Származás: Ady Lajosné/Kovács Katalin/Papp Aurél, 1954-1957
(Románia Országos Levéltára Szatmár Megyei Igazgatóság. Aurel Popp személyi fondja, 31. sz., 47. cs.)

A zseniális császár pazar szótárából került ki ez új frázis. Max Harden lapja írja, hogy a német császár így szólt az ő Bülow-jához:
- A munkásokért? Tele van már a befőttes-tál. A munkások érdekében elég történt.
A zseniális Vilmos mondta-e ezt? Nagyon reávall a mondás. A nagy osztályharcban ez a cézár a régi világ prófétája. Költő is egy kicsit. Tehát a krumplileveses-tányért szabad neki befőttes-tálnak nevezni.
Élt valamikor egy fejedelem, aki tyúkot kívánt a szegény ember fazekába. Igaz, hogy ennek a fejedelemnek a parlamentjében nem ült nyolcvan szocialista képviselő.
Sőt élt egy másik fejedelem is. Vilmosnak hívták, s nagyapja volt a mai Vilmosnak. Ez a Vilmos éppen most tizenöt éve hívta össze a munkásvédelem nemzetközi kongresszusát. A teuton lapok akkor találták ki a szocialista császárság gyönyörű frázisát. Szebb frázis volt ez a befőttes-tálnál.
De a császárt értjük. Bizony ez így van. Kellemetlen emberek ezek a nyomorult proletárok. Először csak morognak. Dob nekik valamit az ember, a császár. Erre megtanulnak beszélni és kérni. Reklamálják a menüt. Az előétel után. És ha nem is tartanak még a kompótnál, de egészen bizonyos, hogy kérni fogják a befőttet is.
Én még csak egy nagyon elkésett világban élek. Proletár vagyok a javából, de én már lemondtam a mellényemről. Mellénytelen emberek élnek körülöttem s ha holnap előállna egy, bizony odaadnám a mellényemet, ha kérné. Mert miért legyen éppen nekem mellényem. És ez nem tréfa. A világ ilyen utat vett. Mit tehessek én ellene?
Ha császár volnék, valamivel többet tehetnék. De csak nagyon kevés valamivel. Fügét mutatnék nekik befőttes-tál helyett, s elhitetném magammal, hogy az istenfélelem meg fogja javítani a proletárt.
Nevetséges ez nagyon. Ha nem adunk nekik jogot és kenyeret, hát vesznek ők. Ha adunk nekik valamit, annál lármásabban követelik a többit.
Tele van-e a befőttes-tál? Dehogy is van tele. Még ha tele volna, akkor is követelnék a fekete kávét. Nagy szomorúság ez. Néha áldom a sorsom, hogy nem vagyok középkori lelkű, finom múmia, dús és eszes. Rettenetesen szenvednék, mert látnám előre a jövőt. Nem lehet velük bírni. Nem lehet. Jönnek, jönnek, jönnek...
(A befőttes-tál. Budapesti Napló 1905. október 1.)