Gyűjtemény: Szatmár Megyei Múzeum, Szatmárnémeti
Leltári szám: 15.651
Megnevezés: borospohár Érmindszenten az Ady család tulajdonából
Állapot: csorba
Méret: M 7,5 átm. 6/4
Leírás: Fújt üveg pohár, körben gyűrű között meander mintával csiszolva, alatta elszórtan csillagok, felfelé enyhén szélesedik, 19. sz. (cseh?)
Anyag: üveg
Származás: Ady Lajosné/Kovács Katalin/Papp Aurél, 1954-1957
(Románia Országos Levéltára Szatmár Megyei Igazgatóság. Aurel Popp személyi fondja, 31. sz., 47. cs.)
Meg aztán: a beteg szív olyan, mint a repedt pohár, lehet belőle sokáig inni, s csak arra vigyázzunk, hogy a repedés ne terjedjen.
(Ady Lajosnak, Csucsa, 1917. jan.)
Nem tartozom azok közé, kik álszeméremből hazudnak. Őszintének, mondhatnám szemtelennek tartanak csekély számú ismerőseim. Bevallom tehát azt is, hogy sohasem ambicionáltam magamnak a józan életű jelzőt. Már zsenge ifjú koromban vén lumpnak hívtak nem kevésbé lump, de szintén ifjú barátaim. Azóta nőttem években, de bölcsességben nőni semmi kedvem sem volt. Életfilozófiám szilárd és régi: jobb egy pohár bornál - két pohár bor.
(A szérum. Szabadság 1900. január 18.)
Két fajtájú mámora van a bornak, s ezt Csokonai is tudhatta, de csak nagyon finom ideg-szerkezetnek adatott meg e tapasztalat. Az első mámor olyan, mint akárkié, aki tud inni, kitüzesít bennünk minden öröm-hajlandóságot, s nagyon hatalmasak vagyunk. Ezután jön az éjszaka-végi, hajnali vagy nappali alvás, furcsa, sok ébredéssel. Fejünket feszítik, ha fölkelünk, maga vagyunk a nyugtalan és megszemélyesült figyelés és figyelem, össze tudjuk kapcsolni a legantipodikusabb ideákat. S mikor alkonyul, egyszerre csak, akárhol járunk, nyugtalan s tovább is nyugtalannak maradó agyunkat, szívünket befogja a mindenség. Ez már egészen művész-érzés, s ilyenkor szeretem csak Homéroszt, s ilyenkor tudom úgy elképzelni Michelangelót, ahogy illik. Hangsúlyozom: ez másnap este jön, ez a legnagyobb emberi érzésképesség, ez szinte a legnagyobb titkokat is kiadó, eláruló egy vagy két óra. Ehhez nincs közvetlen köze az alkohol-mérgezésnek, a mámornak, ez az idegeknek perverz bűvész-mutatványa, amiből csak a kikiáltó harsány szava hiányzik: köszönjük, kedves gazdánk, hogy ilyen édes kínokat szereztél nekünk.
(A magyar Pimodán. Nyugat 1908. január 1.-február 16.)
"Adyéknál egyébként mindenki boros ember volt. Apám, anyám, a fiúk. Minden étkezésnél bor került az asztalra, saját termésű, érmelléki bor: egy hold szőlőjük volt és azon, jobb esztendőben húsz hektoliter is megtermett. De szerették ezenkívül a jó hideg, jól kezelt sört (és értettek hozzá), a saját készítésű dió- és törkölypálinkát, édespálinkában a császárkörtét.
Azután, misem természetesebb, pipás is volt az öreg, szerette a zamatos muskotály-dohányt: saját termését szívta. Mert tudnivaló, hogy messzeföldön híres az érmelléki világosdohány, csakúgy, mint a bor."
Ady Lajosné: Az ismeretlen Ady. 1942. 161.
"A borral ugyanígy volt: bármennyit ivott volna, abból sem kellett egyszerre sok. (Ahogy a puliszka sem kellett egy fazékkal teli, hanem csak kis tejeslábassal.) Soha többet egy liternél nem hozatott, azt azonban nem szerette korcsmából, hanem csak fűszerestől; rendes, asztali, palackolt bort. A rizlinget és a zöldszilvánit kedvelte leginkább, erősebbet nem. Kétféle ásványvizet hozzá: Pesten a kénes parádit, Mindszenten pedig a bikszádit, melynek forrása közel hozzánk, a szomszédos Szatmárban van."
Ady Lajosné: Az ismeretlen Ady. 1942. 190-191.