Gyűjtemény: Szatmár Megyei Múzeum, Szatmárnémeti
Leltári szám nélkül
Megnevezés: asztalterítő Érmindszenten az Ady család tulajdonából
Állapot: kopott
Méret: H 170 Sz 115 cm
Leírás: Téglalap alakú terítő, négy oldalt sávban kék keresztszemes geometrikus hímzés, szélein azsúr minta, négy sarkán és közepén keretben rózsaminta.
Anyag: lenvászon, pamutfonal
Származás: Ady Lajosné/Kovács Katalin/Papp Aurél, 1954-1957

Fehér falak, szőke gerendák,
Csöndes, bús, falusi házunk,
Ugye, ha mi titokban vagyunk,
Nem komédiázunk?

Gyónó, csöndes, nagy sugdosásban
Sírjuk ki mély titkainkat
S ha benézünk az éjszakába,
Felénk árnyak ingnak.

S mennyi mindent tudunk mi gyónni
Álmatlan éjórák sorján.
Csitt, jajgatva fut le a hóvíz
A bádog-csatornán.
(Kis falusi ház)

"Terítve ... meghiszem azt! Ami jót és finomat az érmindszenti Ady-porta elő tudott állítani, az mind itt van. És milyen mennyiségben! No kell is, mert több mint húsz éhes diák meg egy színész fog itt az evéshez látni, nem számítva a családtagokat. Az Ides pedig kínálja szíves szóval, meleg szeretettel kedvenc fiának, büszkeségének vendégeit.
A sok ínyes falat, a lompérti bor, a szíves kínálgató szó hamarosan szeretetteljes hangulatot teremt. A vacsora alatt sziporkáznak az élcek, harsog a nevetés, és a végén már felcsendül a nóta is. Persze, hogy igen, hiszen van zene is. A 'Dádé' kitűnő cimbalmos. Úgy megcifrázza, elveregeti a húrokat, hogy gyönyörűség hallgatni. Ekkor volt új nóta: 'Angyal kellett az Istennek, angyal kellett. Nem talált az én rózsámnál jobbat, szebbet.' Meg hogy: 'Iszogatok, dalolgatok, Azt mondják, hogy korhely vagyok. Pedig én csak csitítgatom az én fájó szívemet.' Frissnek meg ezt a nótát fújták: 'Völgyet keres a kis patak, Nem a magas dombot...'
Mikor néha elhallgatott a nótaszó, el a cimbalom mélázása, állandó beszélgetési tárgy az önképzőköri nekigyürkőzés volt.
- Leszavazhattak bennünket, de az urak mi vagyunk a porondon!
Így is volt. Ady Endre nem lett önképzőköri elnök, de azért ő és pártja vezetett és diktált.
A vacsora már úgy indult, hogy hajnalig fog tartani, és Fodor bácsi cukrászdájában végződik meleg krémes-béles evéssel. Így is történt. Milyen szolid befejezés. Csakhogy Fodor bácsi itókát is árult, szép kristályos pohárkákban. Zölden csillogó abszintot, aranysárga császárkörtét meg rubinvörös vaníliát. Igaz, valahányszor töltött, kenetteljesen hozzátette: Ez aztán, gyerekek, az utolsó pohár legyen."
KM. I. 1961. 450-451. Szunyoghy Farkas: A zilahi kollégium poétája.