Gyűjtemény: Petőfi Irodalmi Múzeum
Leltári szám: A. 191/20
Megnevezés: Boncza Berta (Csinszka) Ady Endrének küldött hajtincse, 1913. szeptember 26-án kelt levelének melléklete
Méret: H 12 Sz 6,5
Leírás: Kis, előlapján plexivel fedett fehér borítékban sötétszőke hajtincs. "Szeretném a mellékelt megnézni és eldobni való üzenetet nem magyarázná félre maga úribb finomabb és jobb barátom nekem annál sem hogy ízléstelen önkínálgatásnak vagy - bakfisos - szentimentalizmusnak venné ezt a pár szál eredetileg hullámos rövid és tömött hajfürtfélét, - kedves volna, ha viszonozná és írna róla hogy nem sértettem meg vele."
Anyag: papír, műanyag, haj
Származás: Tóth Anikó, Ady Lajosné örököse, 1965

Kedves kicsi húgom,
ne haragudjék a késésért, de nem tehetek róla. Nem való nekem Pest sok emberével, társaságaival, izgalmaival. Tehetetlen vagyok, semmire sincs időm, szétszedettnek érzem magamat. Köszönöm, amit küldött, s csak és csupán magának teszem meg, hogy viharvert öreg főm tépett lobogójából én is küldjek, mint a legrégibb romantika korában. Ha csak lehet, pénteken leutazom. De erről előbb értesítem, s ha nem mehetek, akkor lehetetlen volt mennem. Szeretem a kishúgomat, jólesik az ő barátsága, s e szeretettel üdvözlöm most is
a bátyja.
(Boncza Bertának, Budapest, 1913. okt.)

"A 'megnézni és eldobni való üdvözlet' egy fürt volt, amit 24 esztendeje zavartalanul őriz egy levélboríték."
Ady Lajos Ady Endréről. Kézirat. PIM V. 5441/34

"Ez a Boncza megőrült, s aránylag fiatalon beállott haláláig a kolozsvári tébolyda lakója lett. Negyvenöt éves volt, mikor ott a tébolydában, sorsával örökre kiengesztelődött, s megbántott lelke elcsendesedett. Az elmegyógyintézetben meglátogatta egyszer nagyanyám, Boncza Berta, aki később sem felejtette el Imre bácsit, ahogyan a kórház kertjében ült, lombos fák alatt, szótlanul, reménytelenül. Nem kérdezősködött senki felől és semmi után, amit elzárt előle a vasrács. Nem panaszkodott és nem is voltak kívánságai. Élő halott lett a szegény szabadsághős. Mikor búcsúzásra került a sor, egy női hajszálakból készült karkötőt ajándékozott nagyanyámnak. Ez az ékszer, amelyet emberfeletti türelemmel sodort Boncza Imre osztrák fogsága idején, most az enyém. Sokszor elképzelem, mi mehetett végbe földúlt szívében, mialatt ujjai között készült a kézimunka. Eléggé Boncza vagyok hozzá, hogy vérem erején keresztül érezzem nagybátyám tragikus sorság, aki vad fiatalságában a világot készült lángba borítani, s helyette be kellett érje szorgalmas és ártatlan játékával sok barna női hajszál csipkévé bogozott selymének."
Csinszka: Életem könyve. 1990. 60.