Gyűjtemény: Petőfi Irodalmi Múzeum
Leltári szám: R.61.27.
Megnevezés: kanapé Ady Lajosék Lövőház utcai lakásából, 1912
Állapot: ép
Méret: M 76 H 180 Sz 80
Leírás: A biedermeier, magasan kárpitozott, három személyes kanapé teli kárpitozott korpusszal készült. Első lábai klasszicizáló, felfelé szélesedő, hátsó lábai ívelt hasáb alakúak, amelyek alatt rézlemez tappancsok vannak. Az előre ívelő kartámasz kárpitozott, rézlemez fejű díszszegek erősítik a fenyő korpuszhoz. Szövetkárpitja hosszanti, zöld-barna-bézs csíkozású moaré, 1845 k.
Anyag: politúrozott dió, dió borítás fenyő alapon, moaré szövetkárpit magasan kárpitozott üléssel, támlával és karfával, rézlemez
Származás: Kaizler Miklós és Tóth Anikó, Ady Lajosné örökösei, 1957

Édes Lajosom és Annusom,
az éjjel nehezen aludtam el, s pont hat órakor hirtelen, nyugtalanul ébredtem. Ha nem lettem volna nagyon gyönge, kiszaladtam volna a pályaudvarra. Remélem, hogy Édes minden baj nélkül utazott s érkezett. Kérlek, Lajoskám, küldd el ezzel a boyjal - Jászi Oszkár levelét. Te, aki ismered, látod egészségemet, mit tanácsolsz? Hiszen én szeretnék szolgálatjukra lenni, de lehetetlen.
Csókol benneteket
Endrétek.
P. S. Az előbb keltem föl, órákig biztattam magam rá. Tán még a sírból is hamarabb tud egy halott föltápászkodni,
mint én mostanában.
(Ady Lajosnak, Budapest, 1912. nov.)

"A Lövőház utca 13. szám alá költöztünk s volt ott egy be nem rendezett szobánk, mely arra várt, hogy Endre rendezze be azt magának. Arra egyébként várhatott, mert ő viszont nem sietett azzal, hogy magát polgári rend keretébe kényszerítse, amit a nálunk való berendezkedéssel jelzett s bizonyos fokig vállalt volna. Nem is áll azután mindvégig Endre szobájában egyéb, mint egy vendégágyam, asztalka és fotel, esetről-esetre pedig az ő táskái. De így is, jóformán berendezetlenül, abban az esztendőben, akárhányszor ott látta egyetlen menedékét. Ha testileg-lelkileg bajba került, egyenesen csak odajött.
Így tett akkor is, mikor az elbocsátó vers megírására készült. Betoppant, hallgatag volt, dehogy is beszélt volna szándékáról vagy akár az asszonyról. Bement a szobájába, lefeküdt az ágyra, ott hevert mozdulatlanul, szótlanul, csak éppen nem zárkózott be. Így ment ez napokig. Néha átjött hozzánk a nappaliba s ott feküdt le a díványra. Még csak azt se mondta olyankor, hagyjuk magára. Dehogy is mondta volna, hiszen azért jött szobájából át, hogy ott legyen közöttünk. Viszont mintha se látott-hallott volna, egészen magába süppedt s befelé fordult minden figyelmével. Néha lopva rápillantottam arcára, mi van vele. Azon csak rosszkedv és szomorúság látszott. Ha felült valamiért, egyszer-másszor megkérdeztük, mi lelte. Ő csak annyit mondott: beteg - de nem kell sem orvos, sem segítség."
Ady Lajosné: Az ismeretlen Ady. 1942. 203-204.