Ady Endre tárgyi emlékei

Mély fájdalommal tudatom minden nemes szívű emberbaráttal, hogy galléros felöltőm hosszas, kéthónapi kifizetetlenség után egy ismeretlen, jobb hazába költözött.
Semmi sem képes bánatomat enyhíteni.
Hitelem ki van merítve, télikabátom nincs.
Éppen aznap költözött el szegény felöltőm, mikor már elhatároztam télikabáttá leendő előléptetését.
És a néhai, íme, nem érhette el a dicsőséget.
Eltűnt, mint egy megbabonázott hatos.
Elköltözött, mint ősszel a gólyamadár.
Mi bírta rá, hogy itt hagyjon? Alighanem a rossz példa, a csapodár Erzsike példája? Ő is itt hagyott. Most már se ideál, se felöltő!
Még nem olyan régen ékes felöltőben kísérgettem Erzsikét?
Boldog felöltős idők! Már vége a boldogságnak!
A boldogság rövid, a felöltő hosszú?
(Galléros köpönyeg. Debreczeni Reggeli Ujság 1898. december 7.)

Csokonainak nem volt kiadója, de azért mondjuk, hogy nem adott neki a kiadója két pengő forintokat. Csizmája rossz volt, belement a hó-lé, az emberek pimaszok hozzá, ostobák, kívül-belül büdösek, Debrecenben és mindenütt. A kulacs kotyog, kotyog, sőt dalol, de elromlik a gyomor, nem eszik az ember, könnyű prédája lesz a test, szív, tüdő, zuza, máj, vese, gerinc a leskelődő kóroknak. A verseinket nem olvassák, nem látják, s ha látják, nem értik, s ha megértik, jaj nekünk, mert ekkor nem értették meg még csak igazán. Hallunk gyönyörű helyeiről a világnak, enyhítőkről, kibékítőkről, hajók indulnak Kairó, India s Japán felé, és mi a Péterfián vagy a Nagymester utcán cammogunk kötésig a sárban. Amit valamikor őrjöngve kívántunk, óh jaj, beteljesedik, s ekkor vesszük észre, hogy vagy rosszat vagy nem eleget kívántunk. Lilla, mint mindig, szeleburdi, rossz, megunható, kevés vagy elérhetetlen, hozzánk jön feleségül vagy máshoz megy. Oh édes kínok, hasznos kínok, drága képzelt okok, hazug és isteni mentségek, ezek a legjobb borkorcsolyák, még a debreceni májas-hurkáknál is jobbak.
(A magyar Pimodán. 1908. január 1.-február 16.)

pohár