Ady Endre tárgyi emlékei

Szerettem, szeretem most is édesanyámat, szeretem nagyon, és ezért a szeretetért léptem felsőbb, határozott pályára. Most már férfi vagyok, tudok, bírok gondolkozni. - Én teljesen az irodalomnak szentelem az életemet. Mellékesen azonban el akarom végezni a jogot. Hogy komolyan megkezdhessem terveimet, nemsokára egy fővárosi laphoz megyek újságírónak. - Talán majd a halálos ágyamon meg fogom ezt bánni, de addig nem, mert én akartam, hogy
így legyen - komolyan és megfontolva. - Nagyon sokan tettek így. Grófok, bárók lemondtak mindenökről, csak lelkük vágyát követhessék. Éheztek talán, de hírök volt, büszkeségük és nyugalmuk volt. - Édesanyám is - tudom - bele fog törődni. Talán egypár év, és büszke lesz a
fiára. De ha nem úgy lenne, megvigasztalja a másik gyermeke, ki szerető, józan eszű, derék fiú. Én meg azért megőrzöm édesanyám iránt örökre gyermeki szeretetemet, amit talán rövid időn alkalmam és módom lesz bebizonyítani...
(Ady Lőrincnének, Debrecen, 1898. nov. 24.)

Hát Érmindszent nekem legeslegelőször is az édesanyámat jelenti, aki sóhajtani se mer, ha én netalán alszom és álmodom, és az édesapámat, aki pontosan hajnali öt órakor káromkodja el magát az alsó udvarban, holott ma már nem is engedjük gazdálkodni, kicsi földjét bérbe adattuk, s két olyan szükségtelen vén cselédje van, akikért nem is érdemes a tüdőt szaggatni.
Érmindszent Szilágy vármegyei falu (sokszor könyörögtem, édes szerkesztő uram, gyere le egy unalmas nyári napodon, hadd kedveljünk és vendégeljünk a mi otthonunkban), s utána Mandzsúria következik. Ugyanis: húsz év óta ígérik nekünk, hogy köves utat csinálnak mifelénk, azonban ma is még tengerszemek járnak ki-kirándulóba pocsolyás utainkra.
Gyakran vagyok Érmindszenten, ha nem is sokáig, talán a világtól elmaradt, konzervatív szívem lehet ennek a magyarázója: nagyon szeretem és féltem azt a két öreg embert, akik az anyám és az apám. Az anyámat különösen, a valamikor hét vármegyére szóló szépséget és jóságot, aki talán miattam öregedett meg hamarabb, mintsem szabad lett volna, de az apámat is, aki ma még nekem és Lajos testvéremnek öccséül tetszhető, komikusan fiatal, de bizony mégis öregúr.
(A mi kis "kúriánk". Az Érdekes Újság 1913. szeptember 28.)

Édes jó szüleim,
rossz idő, rossz egészség, álmatlanság, idegesség s őrült köhögés éjszakánként, de valahogy megvagyok. Ma kaptam meg a fölmentésemet február végéig, ez egy kicsit megnyugtat.
Várjuk édesapámat. Ha baj volna, tessék táviratozni, s én magam fogok táviratozni Windisgrätznek.
Nagyon ideges vagyok, nem tudok dolgozni, egy ilyen levelet megírnom: csoda. Az ősz megcsinálja, hogy mit csinálok. Rémes így leverten bolondok között élni.
Csókolom ezerszer édeséket, várom édesapámat.
Szerető jó fiuk
Bandi
(Ady Lőrincéknek, Csucsa, 1918. szept. 7.)

"Bözsi húgomnak is vannak emlékei Lenci bácsiról. Legszívesebben azt mondja el, amikor Lenci bácsiék hazamentek az aranylakodalmi ünnepségről. 'Nagy cécó volt' - mondta Lenci bácsi. Mari néni meg panaszkodott, hogy Lőrinc bácsi a templomban nem akart kimenni a padból az úrasztala elé, azt mondván, hogy: 'Elég volt egyszer az esküvőből.' Hol van az emlékgyűrű? - kérdezte Bözsi húgom az ünnepség estéjén Lenci bácsitól. Lőrinc bácsi akkurátusan a zsebébe nyúlt, kihúzott egy zsebkendőt, abba volt belekötve a gyűrű. A zsebkendőt kibogozta, és nagy diadallal kivágta: 'Ehun e.' Volt utána nótázás, fújta Lőrinc bácsi:
Úgy nőttem fel, mint az erdőn a gomba,
Volt szeretőm tízesztendős koromba."
KM I. 1961. 64. Dr. Makay Miklós: Bölcső-helye körül.

"...az érmindszenti ünnepség a református templomban folytatódott ... ekkor ott, a templomban történt meg, hogy az ünnepséget a közönség nagy megrökönyödésére mindjárt az elején a Sigurancás tiszt félbeszakította és a folytatását betiltotta ... Sigurancáshoz hirtelen odalépett Papp Aurél és azt kérdezte: Mit akar itt maga? Egyáltalán mit keres egy református istentiszteleten?
...és aztán távozzék, azzal karon ragadta a hápogó rendőrt és kipenderítette a templomból. Aztán visszajött és ennyit mondott: Tessék nyugodtan folytatni az én felelősségemre."
Ady Endre emlékfüzet a zilahi és érmindszenti ünnepekről 1924. július 20. és 21. Szerkeszti Nagy Sándor. Zalău-Zilah, 1924.

"Sokak hiúságát legyezgette, ha őket a híressé vált költő édesanyjával együtt látták, s haj, de sokan éltek vissza határt nem ismerő vendéglátó természetével. 1924-ben, ötven éves házassági évfordulójukon azonban, a sok író és színész között nemigen láttam nagyobb számban sem a falubéli, sem a megyebéli földesurakat. Pedig a kis református templomban a lugosi híres költő-pap, Szombati-Szabó István tartotta remekbe alkotott, szívekhez szóló beszédét, s az őszbe borult házasfelek előtt Erdély legérdemesebb írói és művészei hajtottak fejet, amikor 50 éves házassági fogadalmát megismételte az imposztoros hajlandóságú Lőrinc bátya.
És ugyancsak kevesen voltak 1935-ben Ady Endre szobrának felavatásán is, amelyet Tabéry Gézával az élen a nagyváradi írók és művészek kegyelete állított a kis nádfedeles szülőház utcai homlokzata elé."
KM I. 1961. 110. Papp Aurél: Ady Endre szülei.