Ady Endre tárgyi emlékei

Füstben formálódik ki e modern világnak minden igazsága. Szent a füst. Nagyszerű törvényszerűség volt az, hogy a fölfedezett Amerika kényszerítette a középkori embert, hogy modern emberré váljék. A Kolumbusz hajója csalta az emberiséget mai útjára. Átkos, gyötrelmes, gyönyörű útra. Ad astra, vagy a teljes degenerálódás felé? Majd elválik valamikor. Addig megmarad nekünk a pipafüst, az áldott pipafüst. Vigasztalásul adta Amerika.
Messze Saint-Malóban szobrot állítanak Jacques Cartiernek. Az első pipásnak a fehér emberek között. Az első modern embernek. Ki, mikor már istennek érezte magát, gyermekké változott, szepegő gyermekké. Pedig csak kicsi moszkitók támadtak reá. Ki először érezte, hogy néha csak egy csipetnyi dohány tartja vissza az embert attól, hogy rúgja oldalba az életet, s haljon meg szépen, mert bizony nagy ostobaság élni.
Azóta ez a sorsa minden modern embernek. A Kolumbusz fatális útvágása óta. Istenekként nyargalunk. Cselekszünk és álmodunk. Ám hirtelen, gyakorta sírni kezdünk. Észrevesszük, hogy a moszkitó is hatalmasabb, mint a híres homo sapiens. És bölcsesség, vigasztalás, mentség nincs, csak füst. Egészség, pénz, szerelem, dicsőség, mámor: lakolni kell értük. Lakolni kell a pipafüstért. Mert egyre nyüvődnek a boldogtalan emberi idegek, Kolumbusz, Amerigo és Cartier óta. De a pipafüst a pozitívum, a bölcs, az igaz valami - azóta mégis. Óh áldott pipafüst, ha mindjárt cigarettából is szopunk, szívunk ki!...
Az egészséget valójában akkor hagyjuk el, mikor élni kezdünk. Véres, örök harcban állunk legtöbben a pénzzel. A asszonyok megcsalnak bennünket. A mámor után összeroskad a kedvünk. Jövel, pipafüst. Nehogy nagyon megszeressük most rögtön a nihilt.
(Az első pipás. Budapesti Napló 1905. július 23.)

"Ady szüleit ismertem már régen, de nem láttam házuk táját s Mindszentet. Ady Lőrinccel találkoztam megyei gyűléseken, templomszentelésen, ha hazavetődtem a Szilágyságba... Szíjas, acélos teremtés volt Ady Lőrinc, amint Bandi az apját említette. Virtusos kis ember, munkában edzett, aki korán talpon volt, szerette a földet, imádta a lovat s élvezettel gyújtott rá hosszúszárú pipájára, amit magatermelt szűzdohánnyal tömött meg. Olyan volt ő maga is, mint egy jól kiszívott tajtékpipa, rőt szőkés fejével..."
Bölöni György: Az igazi Ady. 1947. 190.

"Tudnunk kell azt, hogy a magyar nemesember ebben az időben még nem szokott hozzá az adófizetéshez, (nincs is ebben semmi gyönyörűség) s ezért a családi hagyományok súlyos megsértését látta volna abban, ha nem szűzdohányt, hanem finánclátta paklis dohányt szív. Hát az én apám és Osváth Móric bácsi sem volt jobb a Deákné vásznánál. Ők is óvakodtak a szent hagyományok durva megsértésétől. Bűntársuk volt ebben Ady Lőrinc bácsi is, akinek talán a szíve hasadt volna meg, ha egyszer-másszor nem hozhatott volna be Érmindszentről a nagypipájú, de kevés vágottdohányú Móric bácsinak egy kis jó 'érmelléki' szűzdohányt."
Hetey Zoltán: Ady Bandi-Ady Endre. 1942. 38.

Ady Lőrinc többnyire csizmában járt, állandóan pipa vagy csibuk volt a szájában.
KM. I. 1961. 393. Dr. Kávássy Béla: Adatok Ady Endre életrajzához.

A temesvári 3 és 1 hónap életének talán legszomorúbb időszaka volt. Még évek múlva is borzongva emlegette, hogy milyen irtózatos karácsonya volt az 1897-i: betegen, pénztelenül, fűtetlen szobában és egyedül töltötte a szent estét. Akkor fogadta meg, hogy bárhol lesz is, hacsak mód nyílik reá, karácsonyra mindig hazajő Mindszentre. Jött is: Debrencenből, Váradról, Pestről, mindig, egyszer még külföldről is, egyvégtében, 48 órai vonati úttal, csak házasember korának 3 karácsonyát, s az utolsó karácsonyt nem töltötte Mindszenten. Soha üres kézzel nem jött: az édes anyánknak rendszerint a legújabb verseskötetét hozta karácsonyi ajándékul, vagy valami ruházati apróságot (kesztyűt, harisnyát, zsebkendőket); édes apám pipatoriumát pedig egy-egy obligat tajtékpipával gazdagította évről-évre, azonkívül jó szivarokat hozott (őmaga soha nem gyújtott szivarra, a zilahi subscriptionális Britannikát kivéve)."
Ady Lajos: Ady Endre. 1923. 55.

"Ady az ünnepek közül egyet mindig megtartott: a karácsonyt. Ha tehette, minden karácsonyra hazament az édesanyjához, a szülőfalujába, Érmindszentre. Egy-két hetet töltött otthon s a maga módján részt vett a karácsonyi örömökben, szokásokban. Célszerű ajándékot vitt szüleinek, 'Ides' - így hívta édesanyját, - meleg holmikat, szövetet, cipőt, bundát kapott, édesapja szivarokat, pipát, dohánytartót, hogy jó helyen tarthassa az öreg az érmelléki finom szűzdohányt. rendszerint új könyvét is elvitte az édesanyjának és öccsének, Lajosnak, meleg dedikációval. Az öreg Ady ezekre rá sem nézett."
Papp Viktor: Ady-emlékek. Kézirat. MTAKK Irod. 2r.75.