Gyűjtemény: Szatmár Megyei Múzeum, Szatmárnémeti
Leltári szám: 15.622
Megnevezés: kanapé Érmindszenten az Ady-kúriában
Állapot: törött, kopott
Méret: M 114 H 190 Sz 76
Leírás: Historizáló, bársonykárpittal bevont kanapé, amely esztergált lábakon áll. Keretre épülő kárpitja rugós. Háttámlája barokkos keretezésű. Frontján tömörfával fedett, volutában végződő kartámaszok. Politúrozott felülettel, 1880 körül.
Anyag: dió, diófurnérozott fenyő, bársony
Származás: Ady Lajosné/Kovács Katalin/Papp Aurél, 1954-1957

A házikó, ahol lakunk, újabb ház, a régit, ahol születtem, az alsó udvaron, nem mertem megmutatni, mert még mindig túlelegen bántanak és nem szeretnek engem, s rögtön meggyanúsítanak, hogy saját magamnak sietve ajándékozom a csak halott és nagy költőknek kijáró megtiszteltetést.
De nem rossz hely ez a mi kis kúriánk, egy majdnem három hektáros telek közepén és fásan, délnek nézően és virágosan, ami megint az anyám akarata, aki pedig a maga nagy, passzív lelkével csak úgy akarhatott mindig valamit: nemakarást kellett tettetnie.
Érmindszentre én akkor megyek, amikor az anyám kívánja, avagy unom a szanatóriumokat és hoteleket, vagy pedig nagyon üldözött, letört avagy megalázott vagyok. Kacérkodom, talán ma még csak kacérkodom az öregséggel, de ez az öregség bizony csak a nyakamon van, s félek, maholnap megint összebarátkozom a faluval, Érmindszenttel, s ha egy tébolyodott percemben meg nem házasodom, s ha a városi remeteségem fikció lesz, hazajövök Érmindszentre.
Egyelőre s különösen nyáron, gyakran vagyok itthon, ez már törvény, meg azután az öcsém, egyetlen testvérem, tanár, aki - oh, boldog ember! - úgy vakációzhat, mint egy diák, s szülő öregeim együtt kívánnak bennünket látni és táplálni.
(A mi kis "kúriánk". Az Érdekes Újság 1913. szeptember 28.)